Elsőre teljesen logikusnak tűnik a helyzet: hőségriadó van, a vízművek figyelmeztetnek, hogy a hálózat a terhelhetősége határán működik, ezért arra kérik az embereket, hogy ne töltsenek medencét, ne mossanak autót és ne locsoljanak vezetékes vízzel.
Mégis több településen éppen az ellenkezője történt. A vízfogyasztás nem csökkent, hanem tovább nőtt.
Hogyan lehetséges ez? Ennyire felelőtlenek lennének az emberek?
A válasz meglepő: a jelenség mögött sokszor nem rosszindulat, hanem az emberi gondolkodás jól ismert pszichológiai működése áll.
Nem ez az első alkalom
Ha ismerősnek tűnik a helyzet, nem véletlen.
A COVID-járvány kezdetén sokan felvásárolták a lisztet, az élesztőt vagy a vécépapírt, hiába kérték a hatóságok, hogy erre semmi szükség.
Hasonló történt egyes országokban, amikor arra kérték a lakosságot, hogy csúcsidőben csökkentsék az áramfogyasztást. Akadtak olyanok is, akik tiltakozásból éppen ellenkezőleg cselekedtek.
Most pedig a vízhiány idején láthatjuk ugyanezt a jelenséget.
Első pillantásra irracionálisnak tűnik, valójában azonban több ismert pszichológiai mechanizmus is egyszerre működik.
„Ha mások is locsolnak, akkor az én kertem miért maradjon száraz?”
Az egyik legismertebb jelenség a közös erőforrások problémája.
Mindenki tudja, hogy a vízkészlet véges. Ugyanakkor egyetlen ember úgy érezheti, hogy az ő locsolása önmagában nem okoz gondot.
Sőt, ha azt látja, hogy a szomszéd is öntözi a kertet, vagy a közösségi oldalakon arról olvas, hogy sokan továbbra is medencét töltenek, könnyen arra juthat:
„Ha mások sem mondanak le róla, én miért tegyem?”
Ez egyéni szempontból érthető gondolatmenet, de ha mindenki így dönt, a közös rendszer kerül veszélybe.
A tiltás néha ellenállást vált ki
Kevesen tudják, hogy a pszichológiában külön neve van annak a jelenségnek, amikor valaki éppen azért tesz valamit, mert megtiltották neki.
Ezt reaktanciának nevezik.
Amikor úgy érezzük, hogy korlátozzák a szabadságunkat, egy részünk ösztönösen szeretné visszaszerezni azt. Nem feltétlenül azért locsol valaki, mert szüksége van rá, hanem mert nem szereti, ha megmondják neki, mit tegyen.
Ez természetesen nem mindenkinél jelentkezik, de nagy tömegek esetén már néhány százaléknyi ilyen reakció is érezhető hatással lehet a fogyasztásra.
A hiánytól való félelem is dolgozik bennünk
Van egy másik érdekes pszichológiai hatás is.
Ha azt halljuk, hogy hamarosan vízkorlátozás lehet, egyesek nem elhalasztják a medence feltöltését, hanem éppen előrehozzák.
A gondolat egyszerű:
„Ha holnap már nem lehet, akkor inkább megcsinálom ma.”
Pontosan ugyanez történt a járvány idején is. Nem azért vásároltak sokan nagy mennyiségben, mert azonnal szükségük volt rá, hanem mert attól tartottak, hogy később már nem jutnak hozzá.
Nem csak a vízről szól
A közösségi médiában gyakran megjelenik egy másik érv is:
„Miért tőlem kérnek takarékosságot, amikor a nagy ipari fogyasztók sokkal több vizet használnak?”
Függetlenül attól, hogy egy adott állítás mennyire pontos, ez rámutat egy fontos pszichológiai tényezőre: az emberek sokkal könnyebben vállalnak áldozatot, ha igazságosnak érzik a szabályokat.
Ha valaki úgy érzi, hogy csak tőle várnak lemondást, miközben másokra nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, jelentősen csökkenhet az együttműködési hajlandósága.
Amikor a kommunikáció akaratlanul is az ellenkező hatást váltja ki
Érdekes módon maga a kommunikáció is befolyásolhatja az emberek viselkedését. Ha egy hivatalos közlemény azt hangsúlyozza, hogy „eddig nem tapasztalható csökkenés a vízfelhasználásban, sőt növekedés jelentkezett”, azt sokan úgy is értelmezhetik, hogy „mindenki más továbbra is locsol”.
A viselkedéstudomány szerint az emberek döntéseire nagy hatással vannak a társadalmi normák: ha azt érzékeljük, hogy a többség nem tartja be a kéréseket, mi magunk is kisebb valószínűséggel működünk együtt. Éppen ezért a szakemberek gyakran azt javasolják, hogy a kommunikáció inkább az együttműködő többséget emelje ki – például azt, hogy egyre többen csökkentik a vízfogyasztásukat –, mert ez erősítheti a kívánatos viselkedést.
Egyetlen mondat megfogalmazása is befolyásolhatja, milyen társadalmi normát érzékelnek az emberek.
A félelem önmagában kevés
A legtöbb hivatalos felhívás arról szól, hogy milyen súlyos következményei lehetnek a túlzott vízfogyasztásnak.
Ez fontos információ, de önmagában nem biztos, hogy elegendő.
A viselkedéstudomány szerint az emberek nagyobb eséllyel változtatnak a szokásaikon, ha pontosan tudják:
- mit kell tenniük;
- mekkora a saját szerepük;
- és látják, hogy mások is együttműködnek.
Nem véletlen, hogy a sikeres közösségi kampányok gyakran közös célokat tűznek ki, mérik az eredményeket, és folyamatos visszajelzést adnak.
Mi működhetne jobban?
Képzeljünk el egy olyan kezdeményezést, amely nem tiltásokkal kezdődik, hanem egy egyszerű kihívással:
„Ma vállald, hogy nem locsolsz, nem töltesz medencét és nem mosol autót! Ha ezt ezer család megteszi, együtt több millió liter vizet takaríthatunk meg.”
Vagy egy napi eredményjelzőt:
„Köszönjük! Tegnap 15 százalékkal csökkent a vízfogyasztás. Ezzel sikerült elkerülni a nyomáscsökkenést.”
Az ilyen visszajelzések segítenek abban, hogy az emberek érezzék: az ő döntésük is számít.
Nem az emberek lettek rosszabbak
Könnyű lenne azt mondani, hogy „ma már senki sem törődik a közösséggel”, a helyzet azonban ennél sokkal összetettebb.
Az emberi viselkedést nemcsak a jó szándék, hanem a félelmek, a társadalmi normák, az igazságérzet és a döntési helyzet is befolyásolja.
Éppen ezért nem biztos, hogy a leghatásosabb kérdés az, miért nem hallgatnak az emberek a felhívásokra.
Talán inkább azt érdemes feltenni:
Hogyan lehetne úgy megszólítani őket, hogy valóban kedvet kapjanak az együttműködéshez?
Mert a vízhiány nemcsak műszaki kérdés. Hanem emberi is.
